Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

A Rába árbevétele nőtt, adózott eredménye csökkent

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Rába Járműipari Holding Nyrt. 64,3 milliárd forint árbevételt ért el 2022-ben, 38 százalékkal többet az előző évinél; adózott eredménye 623 millió forint volt, 51 százalékkal kevesebb, mint 2021-ben – tette közzé a győri székhelyű járműgyártó vállalat. 

A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény 5,5 százalékkal, 4,6 milliárd forintra nőtt tavaly az előző évihez képest.
Az üzemi eredmény 2,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest, 2022-ben meghaladta a 2 milliárd forintot. Az üzemi eredményhez valamennyi leányvállalat nyereséges operációval járult hozzá: a futómű üzletág 418 millió forint, az járműalkatrész üzletág 785 millió forint, a jármű üzletág pedig 355 millió forint üzemi eredményt ért el.

A nettó pénzügyi eredmény ugyanakkor meghaladta az 1 milliárd forint veszteséget, a 2021-es 208 millió forintos veszteség után.
A jelentés szerint elsősorban az orosz-ukrán katonai konfliktus elhúzódása miatt hosszú távon számolni kell a gazdasági környezet bizonytalanságával, valamint az európai gyártási költségek drasztikus növekedésével. Tavaly a második fél évben az energia és a munkaerő ára korábban soha nem látott szinteket ért el, ami rekord mértékű nyomást gyakorolt a működési tevékenység eredményességére – írták.

A katonai konfliktus a járműiparban elsősorban az európai személygépkocsi-szegmensben éreztette negatív hatását. Az európai haszongépjármű és a globális mezőgazdasági szegmensekben a kereslet nem csökkent, így 2022-ben a Rába valamennyi fő haszongépjármű-piacán a kereslet meghaladta az egy évvel korábbi szinteket – jelezte a vállalat.

Rába csoport a költségek növekedését a vevőkre a szerződésekben rögzítetteknek megfelelően, illetve egyedi tárgyalások eredményeképpen döntő többségében negyedéves, komplettebb gyártású és hosszabb távú rögzített rendeléssel rendelkező termékek esetében nagyobb időeltolódással hárítja tovább. A számottevően és folyamatosan növekvő beszerzési árak, valamint a késletetett továbbhárítási lehetőségek miatt az inflációs nyomás a vállalatcsoport eredménypozícióját és fedezeti szintjét 2022-ben jelentős mértékben negatívan befolyásolta – közölték.

A jelentés szerint a Rába kiemelt célja, hogy a negatív hatásokat a növekvő költségek értékesítési árakban történő érvényesítésével mielőbb semlegesíteni tudja.