Kezdőlap KÉK HÍREK

A rendőrség is kimondta, hogy az anya ölte meg a gyermekét, mielőtt végzett magával

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mára a rendőrség egyértelműen kizárta, hogy harmadik személy követte volna el a gyilkosságot a három éves kislány és édesanyja ellen május 15-én Kapuváron. Az anya öngyilkos lett, miután gyermekét megölte. Többet viszont ma sem árulnak el az esetről.

Továbbra is folyik a nyomozás, de úgy látszik, ez már csak a protokoll része, mivel egyértelműen kijelentette kérdésünkre a rendőrség, hogy aki az emberölést elkövette, maga is halott. Amikor erről a kezdettől fogva ismert, tragikus tényről utoljára kérdeztük a nyomozókat, még nem erősítették meg hivatalosan, hogy kiterjesztett öngyilkosság történt.

Mint megírtukhárom év körüli kislányával, majd magával is végzett egy fiatal nő Kapuváron májusban. A rendőrséghez május 15-én 13 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy holtan találták a fiatal nőt és egy gyermeket egy kapuvári házban. A rendőrség az édesapát, a nő partnerét is kihallgatta, de már a tragédia napján arra jutottak, hogy az anya lehetett az elkövető. A szóbeszéd szerint kés volt az elkövetési eszköz, ezt azonban még most sem erősítik meg és semmiféle részletet nem árultak el a felkavaró esetről.

A büntetőeljárás most is folyik Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságon „emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt”, de amit kérdésünkre felelték:

„Az eljárás során beszerzett adatok szerint megerősítést nyert, hogy az elhunyt nő okozta a 2,5 éves gyermek halálát, majd öngyilkosságot követett el.”

Illetve:

„Harmadik személy elkövetése egyértelműen kizárásra került a beszerzett bizonyítékok értékelése alapján.”

Az elhunytakat június elején eltemették. A családot felfoghatatlan tragédiák sújtják, hat évvel ezelőtt a másik lányukat fojtotta meg féltékeny partnere. B. Gábort 2020-ban 13 évre ítélte a Győri Törvényszék előre kitervelten elkövetett emberölés miatt, a büntetést később a Győri Ítélőtábla 15 évre emelte.