Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A Vaskakas Bábszínházban is lesznek programok a Színházi Olimpián

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendezvénynek ezúttal Magyarország ad otthont 2023. április 1. és július 1. között.

A Színházi Olimpia a hagyomány és a korszerűség jegyében, illetve az ókori olimpiák szellemében 1995-ben Görögországban életre hívott színházi találkozó. Az alapítók neves rendezők és drámaírók, görög, japán, amerikai, spanyol, angol, orosz német és brazil alkotók voltak. A világszínház egyik legnagyobb és legrangosabb eseménye időről időre egy-egy városban, országban talál otthonra. A 2023-as magyarországi olimpia a Színházi Olimpiák történetének 10. eseménye, melynek keretén belül a Magyarországi Bábművészek Szövetsége tizenkét vidéki bábszínház összefogásával megvalósuló, egységes művészeti koncepció mentén kialakított három hónapos programját készül megvalósítani, mellyel több évtizedes hiányt pótol. A bemutatni kívánt produkciók nagy művészi értéket képviselő nemzetközi és hazai báb- és utcaszínházi előadások, workshopok, kiállítások, alkotói projektek, írja közölte a Vaskakas Bábszínház. 

Számtalan program várja a közönséget

Győrben 2023. április 19-én a Vaskakas Bábszínházban a „Határtalanul magyar” című program részeként a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszakos hallgatói Weöres Sándor: Bennem a létra című kamara előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A produkció előtt Dr. Fűzfa Balázs, az ELTE Savaria Egyetemi Központ egyetemi docense rendhagyó irodalomórát tart Weöres Sándor költészetéről.

2023. május 3-án a csehországi Drak Színház Georges Méliès utolsó trükkje című behatárolhatatlan műfajú, grandiózus előadását láthatja a közönség. A színpadra vitt káprázatot Georges Méliès bűvész, filmrendező igencsak figyelemreméltó élete és munkássága inspirálta. A nézőket bevezeti a varázslók, és a szemfényvesztő trükkök örökké vonzó világába. 

2023. június 17-én a „Csepűrágók Világfesztiválja” elnevezésű ingyenes program keretében kiváló nemzetközi és magyar utcaszínházi, gólyalábas és bábszínházi produkciók váltják majd egymást, interaktív játékok és koncertek várják a családokat a Radó-szigeten.

A bábművészek számára is lehetőség

A megvalósuló programok a magyarországi bábművészeti szakma egészére nézve teremtenek lehetőséget arra, hogy a magyar bábművészek bekapcsolódjanak a nemzetközi művészi „véráramba”, és koncentráltan, észrevehető léptékben mutatkozhassanak meg itthon, mint minden korosztályhoz szólni tudó, értéket teremtő, minőségi előadóművészeti kategória, írja közleményében a Vaskakas Bábszínház.