Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Advent a Vaskakasban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár a Vaskakas Bábszínház a koronavírus-járvány miatt látogatókat nem fogadhat, a társulat
gőzerővel készül a karácsonyra.

November 29-re, az első adventi vasárnapra ünnepi díszbe öltözött a színház – és bár a
mézeskalácsillatot nézőink ezúttal nem élvezhetik, az online térben mégis betekinthetnek a
Vaskakasba.
Az idén is a győri bábszínházat választotta pihenőhelyéül a Mikulás: az első emeleti
pódiumteremben kapott helyet a Mikulásház, ahol a nagyszakállú ajándékosztó éjszakánként
álomra hajtja a fejét. Hogy a Vaskakasban még otthonosabban érezze magát a Mikulás, a
társulat tagjai télikertet építettek a színház aulájában, ahol mézespuszedli-ágyás,
szaloncukrot termő salátaültetvény és ajándékot virágzó fenyőfa is várja a Télapót. Három
alkalommal – november 27-én, december 4-én és december 6-án – élőben jelentkezünk a
Mikulásházból és a télikertből, s lehetséges, hogy a Mikulást is sikerül elcsípnünk…

Az adventi vasárnapokon, valamint december utolsó vasárnapján délelőtt 11 órakor online
matinékat tart a Vaskakas, melyek programja:
november 29.– Vuk
december 6. – A Mikulás új szánja (bemutató előadás)
december 13. – Leszállt az ég dicső királya
december 20. – Éneklő Betlehem
december 27. – Óz
Az aktuális előadást a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján
térítésmentesen érheti el a közönség, vasárnap 11 és 23 óra között.

Az idén a Vaskakas Bábszínház Czuczor Gergely utcai főbejárata előtt helyeztük el a
Vaskakas karácsonyfáját. Erre minden adventi vasárnapon vaskakasos karácsonyfadíszek
kerülnek, melyeket bérleteseink, nézőink, barátaink és mind a győriek magukhoz vehetnek
(családonként egy-egy gömböt), így a Vaskakas Bábszínház az ünnepre feldíszített
szobákba, a karácsonyfákra is beköltözhet.
Mindemellett a Vaskakas a négy adventi héten négy hangjátékkal jelentkezik a Győr Plusz
Rádióban. A november 30-i héten A kismalac meg a farkasok, a december 7-i héten A
manógyár, a december 14-i héten a Jancsi és Juliska, a december 21-i héten pedig a
Hókirálynő című mese dramatizált, rádióra alkalmazott változata szólal meg a helyi rádióban
a Vaskakas Bábszínház művészeinek előadásában.

Részletek a Vaskakas Bábszínház Facebook oldalán.