A programra 4 millió forintot szánt a város, ám a december 11-i beadási határidőig mindössze 26 pályázat érkezett. Dr. Báthy Andrásné, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat régiótitkára szerint azért csak ennyi, mert az idősek még mindig bizalmatlanok. A 13 nyertes és az 1 várakozó listán lévő pályázat többségében a fürdőszobák átalakítását kérték. Van, aki a fürdőkád helyet zuhanyfülkét szeretne, van, aki csak kapaszkodót. Azt, hogy az elképzelések megvalósíthatóak-e az összes pályázónál megvizsgálták. A nyertesek egyébként átlagosan 100 ezer és 300 ezer forint közötti támogatást kaptak. Önrészre nincs szükség, az összeget teljes egészében a város állja, sőt a munkálatok elvégzésére is garanciát vállal. Csak olyan szakemberek dolgoznak majd, akiknek már nagy gyakorlatuk van az ilyen típusú átalakításokban. A felújítások során fotódokumentáció készül, amely a bizalom megszerzését is szolgálja. Az idősek ugyanis be tudják mutatni környezetüknek milyen volt, és milyen lett lakásuk a munkálatok előtt, alatt, illetve után. Természetesen a mesteremberekről is a város gondoskodik. Dr. Somogyi Tivadar, alpolgármester elmondta: a programot Győrben az önkormányzatokat érintő elvonások ellenére idén is folytatni szeretnék. A tervek szerint a rendelkezésre álló összeg 2010-ben is legalább 4 millió forint lesz majd.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Nyitott Porta Napok augusztusban
Több mint százötven családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit országszerte augusztus 23. és október 4. között a Nyitott Porta Napok elnevezésű rendezvénysorozat...