Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Államalapító királyunkra emlékezünk

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendezvény 10.00 órakor ökumenikus igeliturgiával veszi kezdetét, majd Fazakas Zoltán Márton, a Csornai Premontrei Prépostság kormányzó perjele mond ünnepi beszédet. A megyei kitüntető címet és megyei kitüntető díjakat dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke adja át a díjazottaknak. Az ünnepi rendezvény keretében közreműködik Balogh Eszter (ének), a Cant’ Art Énekegyüttes, Horváth Ildikó (narrátor), Kátai Zoltán (ének), Váray Tamás (orgona).

KITÜNTETETTEK

 

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉÉRT

KÉK SZALAG KITÜNTETŐ CÍM

Bede Fazekas Csaba

magánénekes, érdemes művész

 

GRÓF SZÉCHÉNYI FERENC-DÍJ

Tóth József Péter

polgármester, a Lipóti Pékség tulajdonosa

 

PÉTERFI SÁNDOR-DÍJ

Hallgatóné Hajnal Judit
a Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ igazgatója

 

DR. KOVÁCS PÁL-DÍJ

Farsang Sándor
festő- és grafikusművész, tanár

KORMOS ISTVÁN-DÍJ

Pátkai Tivadar
író, költő

 

BAUER RUDOLF-DÍJ

Kósa István

a GYMS Megyei Sportszövetségek Egyesülésének alelnöke

 

DR. PETZ ALADÁR-DÍJ

Dr. Szabó László

a Lumniczer Sándor Kórház osztályvezető főorvosa

 

 

DR. BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ-DÍJ

Zöld Péterné

intézményvezető, Idősek Otthona (Jobaháza)

 

DR. CSIZMADIA ANDOR-DÍJ

Lugosiné Kelemen Judit
Kapuvári Polgármesteri Hivatal irodavezetője

 

MELLER IGNÁC-DÍJ

Borsodi Műhely Kft.