Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Nemzetközi sajtófigyelés – Állami segélyt kapott egy német bordélyház

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Állami segélyt kapott egy német bordélyház és egy üzleti úton lévő kínai nő hurcolhatta be Németországba. Mutatjuk a nemzetközi híreket.

4.500 euró segélyt kapott a német államtól egy Stuttgart piroslámpás negyedében dolgozó nő. A lehetőségre az egyik bordélyház tulajdonosa figyelt fel, és az igénylés benyújtása után nem sokkal már érkezett is a pénz a gazdasági minisztériumtól. A Bildnek nyilatkozó 27 éves romániai vendégmunkás elmondta, 1.000 eurót utalt havonta családjának keresetéből, amely eddig nettó 3.000 euró volt. Elárulta azt is, rokonai még csak nem is sejtik, mivel foglalkozik; azt gondolják egy étterem konyháján talált magának jól fizető állást.

Egy üzleti úton lévő kínai nő hurcolhatta be Németországba a koronavírust, amellyel röviddel ezután több embert fertőzött meg. Erre a következtetésre jutottak azok a tudósok, akik négy hónappal a járvány kitörése óta most minden eddiginél részletesebben próbálják felderíteni a fertőzés láncolatát. A Spiegel a tanulmány adataira hivatkozva arról számol be, hogy a nő a tüdőbetegséget szüleitől kaphatta el, akik az akkor gócpontnak számító Wuhanból érkeztek hozzá látogatóba. Már Münchenben sem érezte jól magát, a vírusra jellemző tünetek azonban csak akkor jelentkeztek nála, amikor visszatért Shanghaiba. Egy héttel később kiderült, pozitív lett a tesztje, és már ekkor lehetett tudni, hogy vele utazó kollégáját, illetve négy németországi munkatársát biztosan ő fertőzte meg.