Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Hibrid villamos motorvonat közlekedhet Győrben is!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A MÁV-Start ötven darab hibrid villamos motorvonat beszerzésére indított közbeszerzési eljárást, a tervek szerint a vásárlást hitelből finanszírozzák.

A honlapon közzétett tájékoztatás szerint a MÁV-Start húsz darab 200 és harminc darab 150 ülőhelyes új, zéró emissziós hibrid – áramról és akkumulátorról is működő – villamos motorvonat beszerzésére írt ki európai uniós közbeszerzési eljárást.
A tervek szerint az ötven jármű ütemezéssel érkezne, 2023-2024-ben húsz 200 ülőhelyes, 2024-2029 között pedig további harminc 150 ülőhelyes motorvonat beszerzése történik meg.
Hangsúlyozzák, a MÁV-START elkötelezett a rendkívül költséges és környezetszennyező dízelvontatás érdemi hányadának kiváltása mellett zéró emissziós villamos motorvonatokkal. A kettős üzemű motorvonatok beszerzésével a járműállomány környezetvédelmi hatékonyságának jelentős javítása érhető el, az energiahatékonyság növelésével országos szinten is érzékelhető mértékben csökkenthető a jelenlegi emisszió szintje.
A rendkívül elöregedett távolsági-regionális és interregionális hálózaton közlekedő eszközpark is megújulna. A számítások szerint jelentős, évi 3,6 milliárd – járművenként átlagosan 73 millió –  forint közvetlen költségmegtakarításra is számítani lehet.
A közleményben Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: a tavalyi év legnagyobb hosszban megvalósult vasúti fejlesztésével, a több mint 46 kilométeres Mezőzombor-Sátoraljaújhely szakasz korszerűsítésével a hazai villamosított vonalszakaszok teljes hálózathoz viszonyított aránya 41 százalékra nőtt. Azon dolgoznak, hogy a következő uniós ciklusban ez az arány mielőbb megközelítse az 50 százalékot.
Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: a kettős üzemű motorvonatok alkalmazási helye erősen függ attól, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. villamosítási tervei hogyan valósulnak meg. Amíg a Balaton északi partján futó vonal csak Balatonfüredig van villamosítva, az első ütemben beszerezni kívánt 20 jármű fele itt közlekedne. A másik kezdőprojekt a Budapest-Lajosmizsei vonal lehetne. Itt komplex rekonstrukció történhetne, több ütemre tagolt villamosítással, azaz már akkor korszerű hibrid járművek közlekedhetnének ott, amikor még csak a pálya egy szakaszán lenne felsővezeték. A további terveinkben a Győr-Szombathely, a Miskolc-Ózd, az Esztergom-Komárom, a Győr-Keszthely-Kaposvár-Pécs és a Szolnok-Hatvan-Somoskőújfalu vonalak szerepelnek – írják a közleményben.

Forrás: MTI