Győrben most először láthat a közönség gyűrűsfarkú makikat, más néven kattákat. A Madagaszkár című rajzfilm népszerű sztárjai az életben is mókamesterek: játékos, bizalmas viselkedésük miatt szinte mindenhol a látogatók kedvencei.
A nemrég átadott lemúr kifutó szomszédságában szürkenyakú koronásdarvakkal ismerkedhetnek a látogatók.
Mint minden évben, idén is számos dámborjú látott napvilágot a győri Xantus János Állatkertben. Eddig négy borjú született, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján még várható néhány.Az állatkertben táborozó népes gyereksereg elsőként tekinthette meg az aprócska borjakat, melyek már most nagy népszerűségnek örvendenek. A gyerekek kíváncsian figyelték első lépteiket, melyeket születésük után néhány perccel már meg is tettek.
Akár horrorfilmnek is hihetnénk a trombitás szarvcsőrűek családi életét. A hím kitartó munkával befalazza párját az odúba. Persze nem azért, hogy abban bármi kár essen. Ellenkezőleg! Így teljes nyugalomban tud ülni a tojásokon.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Majdnem megölte kéthetes kislányát egy nő, öt év börtönre ítélte a...
Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtáblán folytatódik. Maradandó fogyatékosságot, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre ítélt az első fokon eljáró Szombathelyi Törvényszék...