Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elkészült Magyarország első állatvédelmi kódexe, amit a kezdeményező Állatorvostudományi Egyetem mellett 14 másik szervezet is aláírt az állatok világnapja alkalmából

írja az MTI.

Minden állat védelme fontos!

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora elmondta, hogy a kódex nem csak a társállatok, hanem valamennyi állat védelméről szól. Alapvetései szerint az állatok minden egyede egyszeri és megismételhetetlen, az állatokkal szembeni kegyetlenség és az emberek elleni erőszak szoros összefüggése immár tudományosan igazolt.

A kódexet aláírók többek között vállalják, hogy:

  • az élő állatokkal bármilyen módon kapcsolatba kerülő munkatársaik a hatályos állatvédelmi joganyagot megismerjék, az abban foglaltakat betartsák;

  • lehetőségeikhez mérten követik a legújabb állatjólléti, állatvédelmi, az állatok fájdalomérzetét és viselkedését érintő kutatásokat, és törekednek arra, hogy ezeknek megfelelően fejlesszék az élő állatokkal kapcsolatos szemléletüket;

  • amennyiben állattartók, igyekeznek a tőlük telhető legteljesebb mértékben biztosítani a gondozásukban lévő állatoknak az öt állati szabadságot;

  • a kommunikációjuk során igyekeznek a felelős állattartással és állatvédelemmel kapcsolatos gondolatokat is megosztani;

  • az állatok védelmén túl törekednek a fenntarthatóság szem előtt tartására, illetve környezetkímélő megoldások alkalmazására is.

Sokan aláírták már a kódexet

Az Állatorvostudományi Egyetem ezen kívül vállalja, hogy létrehozzák azt az online felületet, amelyen újabb szervezetek csatlakozhatnak a kezdeményezéshez.

Eddig a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Magyar Állatorvosi Kamara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Fővárosi Állat- és Növénykert, az Országos Magyar Vadászati Védegylet, a Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft., a NOÉ Állatotthon Alapítvány, az Állatmentő Szolgálat Alapítvány, a Hangya Közösség, az Ebugatta.hu, a Kutyabarat.hu, valamint a Hunland Trans Kft. írta alá a kódexet.

Öt állati szabadság jog

Az állatoknak joguk van az öt alapvető kényelemben részesülni:

  • Éhség és szomjúság nélküli élet: elegendő friss víz és megfelelő minőségű és mennyiségű élelem biztosítása.

  • Kényelmetlenség nélküli élet: megfelelő környezet (beleértve a búvó- és pihenőhelyet) biztosítása.

  • Fájdalom, sérülés és betegség nélküli élet: sérüléstől és betegségtől való védelem, illetve szükséges esetén vizsgálat és gyors kezelés.

  • Jog a normális viselkedés kifejezéséhez: elegendő hely, megfelelő tartásrendszer és az azonos fajú állatok társaságának biztosítása.

  • Félelem és gyötrelem nélküli élet: a környezet és a bánásmód nem okoz pszichikai szenvedést.