Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Álmos Pétert választotta új elnökének a Magyar Orvosi Kamara

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Álmos Pétert, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) eddigi alelnökét választotta meg elnöknek a köztestület szombaton tartott országos küldöttközgyűlése.

 

A kamara közlése szerint a MOK két alelnökének Meglécz Katalint és Böszörményi-Nagy Gézát választották. A fogorvosokat képviselő alelnök Skapinyelcz Tibor lett, a főtitkár pedig Svéd Tamás maradt

A kamara a honlapján azt írta: Álmos Péter a 192 érvényes szavazatból 109-et kapott, míg a másik aspiráns, Kozma Gábor 83-at. Álmos Péter pszichiáter a most záruló ciklust elnöklő Kincses Gyulát váltja, aki két hete jelentette be, hogy nem kívánja folytatni a kamarai munkát.

Az új elnök reméli, hogy négy év múlva is egy egységes kamara lesz, "nem férkőzik közéjük a megosztottság és a polarizáció" – olvasható a kamara honlapján.