Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fehér György 1990-es Szürkületét felújították, filmfesztiválon is járni fog, aztán jöhet az amerikai turnéja.
A Los Angeles-i Arbelos nevű forgalmazócég szerezte meg Tarr Béla egyik közeli munkatársa, Fehér György Szürkület című filmjének jogait. Egész pontosan a krimi 4K felújításának verziója lett az Arbelosé.

 

A fontos, bár rég látott film renovált változatát a Berlinale klasszikus szekciójában mutatták be.
Fehérről azt írják, élete során mindössze két filmet rendezett, a Szürkületet a nyolcvanas évek végén (a másik az 1998-as Szenvedély volt). Ez Friedrich Dürrenmatt Az ígéret című krimije alapján állt össze. A történet dióhéjban, hogy egy visszavonult detektív egy lányt csalinak használva akar lépre csalni egy sorozatgyilkost.

A fekete-fehér film eredeti, 35 milliméteres negatívját és mágneses hangszalagjait újították fel, a munkát a Nemzeti Filmintézet (NFI) vitte véghez. A színezést a film eredeti operatőre, Gurbán Miklós felügyelte (az 1990-es Locarnói Filmfesztiválon Bronz Leopárd díjat is nyert a fényképezésért).
Ei Toshinari, az amerikai filmes cég társalapítója azt nyilatkozta a Varietynek, hogy a Szürkület egy olyan gyöngyszem, ami régóta ott volt a megszerzendő filmek listájának élén náluk. 
Büszkék rá, hogy együttműködnek az NFI-vel és az észak-amerikai közönségnek megmutathatják a restaurált magyar mesterműveket. Az Arbelos ősszel mozikba viszi a filmet, majd streaming-felületén és blu-ray lemezen is elérhetővé teszi.

Az Arbelos 4K minőségben bemutatta már Tarr Béla Sátántangóját és Kárhozatját, Jankovics Marcell Fehérlófiát és János vitézét, valamint Nina Menkes, Dennis Hopper, Wendell Harris és Macumotó Tosió felújított filmjeit is.