Több ezren rajtoltak el az idei Arrabona Futófesztiválon, hogy teljesítsék a három táv valamelyikét. Olyan sokan voltak, hogy a rajt után majdnem 2 perc is eltelt, mire az utolsó sorból is áthaladtak a rajtvonalon. A jótékonysági futás távja 3 km volt, akik cipőt húztak ők mind a győri kórház gyermekosztályát támogatták. Az volt a cél, hogy összegyűjtsenek 6 millió Forintot, ennyibe kerül ugyanis az a vérgázelemző készülék, amiből csak egy van a győri kórházban, így szükség lenne még egy hasonlóra. A legkisebbeknek nem kellett ennyit futni, rájuk csak 600 méter várt, amit Hugóval, az Európai Ifjúsági Olimpiai fesztivál kabalájával együtt teljesíthettek.
Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra
A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket. A 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatással saját forrás igénybevétele...