Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kevesebb néha több, vagy mindenképp szükséges a napi tisztálkodás?

Egy nemrég megjelent kutatás szerint ötből négy nő nem fürdik mindennap. Az eset nem egyedi, Európa-szerte egyre többen vannak, akik természetvédelmi okokból vagy az egészségük megóvása céljából felhagynak a napi zuhanyzással.

Tisztálkodószerek és baktériumok

Sokan úgy tartják, a tusfürdők megtámadják a bőr természetes védőrétegét, amit csak tovább gyengít a gyakori mosakodás. A szakértők álláspontja szerint egészségügyi szempontból nem ártalmas, ha néha kimarad egy-egy nap. Sőt, akár a heti egy-két fürdés is ideális lehet. Ha valaki mindennap tisztálkodik, akkor sem szükséges az egész testet beszappanozni, elég a testhajlatokra figyelni, ahol puhább a bőr, ami ideális a kórokozók szaporodásához, így nagyobb a fertőzés veszélye.

"Az a bőrgyógyászok egyöntetű véleménye, hogy nem tesz jót a napi tisztálkodás semmilyen bőrnek. Kérdés, hogy ez valóban kivitelezhető-e. A mai rohanó világban, pláne a szmogos nagyvárosokban muszáj naponta tisztálkodni, hiszen másképp nem tudunk megszabadulni a bőrünkre rakódott szennyeződésektől, pollenektől. A kemény víz, a szárító szappanok, illatos tusfürdők viszont könnyen bőrszárazsághoz, sőt, egyre gyakrabban ekcémához vezetnek. Ezért nagyon fontos ennek megelőzésére már egész fiatal kortól bőrbarát tusolók és szükség esetén zuhanyzás után a bőr hidrolipid rétegét visszapótló testápolók használata. Ne túl gyakran, ne túl sokáig!”

– mondta Dr. Csernus Krisztina, bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos.

Túl sok fürdés – száraz bőr

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy fizikai aktivitás mellett is minimalizálni kell a fürdés idejét. Ellenkező esetben bőrirritációt, azaz kiszáradást, viszketést, hámlást tapasztalhatsz, ami rosszabb esetben ekcémát is előidézhet. A bőr jótékony baktériumainak egyensúlyát felboríthatja a túlzott mosakodás, ami szintén bőrhámlással járhat. Az ekcémás vagy nagyon száraz bőrű betegeknek azt szokták javasolni, hogy maximum öt percig zuhanyozzanak, illetve kerüljék a forró vizet.

A legelső védő mechanizmusod a bőröd!

Figyelj az egészségére!