A ruházati boltból épp a ruhaneműkkel akartak távozni, mikor a biztonsági szolgálat munkatársai feltartóztatták őket. A tizenötezer forint értékű holmi megrongálódva került elő tőlük, mivel el akarták távolítani az áruvédelmi eszközöket. Ezek közül az egyik vételárát a lányok végül kiegyenlítették. Ruházatuk átvizsgálásakor további ruhákkal bővült a lopott áruk köre, amikről kiderült, hogy egy másik üzletből származnak. A lányok ott sem fizettek a tízezer forint értékű áruért. A Győri Rendőrkapitányság lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a két fiatallal szemben.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Harmincadik alkalommal rendezik meg az Európai bordalfesztivált
Magyar, horvát és olasz énekegyüttesek fellépésével, harmincadik alkalommal rendezik meg Pécsen és a villányi borvidéken az Európai bordalfesztivált szeptember 25-27. között. Az eddig 32 országból...







