Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Árvízvédelmi beruházás valósul meg Komárom-Esztergom megyében

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A gát és a Sándor-patak keresztezésében árvízvédelmi zsilipet és szivattyúállást is építenek, valamint a patak torkolati szakaszán egy víztározót is kiépítenek.

Megkezdődött egy közel egy kilométeres gát építése a Nyergesújfalu és Tát közötti nyílt ártéri Duna-szakaszon Komárom – Esztergom megyében. A létesítmény célja, hogy megteremtse a Nyergesújfalu-Dunaalmás öblözet és az ipari park árvízvédelmi biztonságát.

A főigazgatóság tájékoztatása szerint a beruházásra a kormány az idei költségvetésből 1,5 milliárd forintot, a jövő évi büdzséből pedig 425 millió forintot biztosít.

A védmű első, 120 méteres szakaszán a természetes domborzatot a mértékadó árvízszintet 120 centivel meghaladó magasparttá alakítják. Ezt követően 900 méteren földtöltés építésével biztosítják majd az árvízvédelmet.

A létesítmény megépítéséhez összesen mintegy 60 ezer köbméter anyagot használnak fel.

Egy 30.000 köbméteres víztározót is kialakítanak

A gát és a Sándor-patak keresztezésében árvízvédelmi zsilipet és szivattyúállást építenek, valamint a patak torkolati szakaszán egy 30 ezer köbméteres víztározót létesítenek a patakon érkező gyors lefolyású árhullámok miatt.

A kivitelezési munkálatok várhatóan 2021 tavaszáig tartanak.

Az árvízvédelmi létesítményt átadása után az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság üzemelteti. A beruházás ideje alatt a munkaterület lehatárolás és anyagbeszállítás miatt várhatóan forgalomterelésekre kell számítani.

Forrás: magyarepitok.hu