Az ünnepélyes átadón Galumba Lajos tűzoltó százados, megyei tűzoltósági főfelügyelő adta át a pályázaton nyert eszközöket. Megnyitóján kiemelte az önkéntes tűzoltó egyesületek 2014. évben nyújtott kiemelkedő helytállását, a káreseteknél nyújtott segítséget, beavatkozásokat. A megyében 49 önkéntes tűzoltó egyesület közül 42 egyesület adott be pályázatot. A százados elmondta, hogy az egyesületeknek minél több lehetőséget meg kell „ragadni”, biztatta őket, hogy a pályázatokat kövessék figyelemmel. Az önkéntes tűzoltó egyesületek részére 2014-ben kiírt pályázaton a megye illetékességi területén lévő, a pályázaton induló egyesületek részére több mint 36 millió forintot ítéltek meg. A mostani átadáson többek között védőeszközöket – védőruha, védőkesztyű, védőcsizma, védősisak stb.- adtak át 16 millió forint értékben. Ezen felül szakfelszerelések, nagy értékű gépek (átemelő szivattyú, benzinmotoros láncfűrész) kiosztása is megtörtént, amely nagyban növeli az egyesületek beavatkozóképességét.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
November 29-én Vadlúd Sokadalom Tatán
Huszonötödik alkalommal rendezik meg november 29-én a tatai Öreg-tó partján a Vadlúd Sokadalmat, Magyarország legnagyobb télköszöntő madárfesztiválját, ahol több tízezer madár látványos mozgását figyelhetik...






