Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Átadták a Széchenyi teret

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Habár a tér jelentős része már korábban, a fejlesztés első ütemében megújult, végleges külsejét az idén tavasszal nyerte el. A tér teljes felújítása, az új burkolat, a kellemes teraszok, a látványos szökőkút, a faburkolatú pihenők mellett elkészült a Mária-szobor restaurálása, a Lloyd és a környező épületek felújítása is.

 

Az ünnepélyes átadásra több ezren voltak kíváncsiak, a tér a kezdésre teljesen megtelt. Az est fényét a Győri Filharmonikus Zenekar játéka, a Győri Balett előadása,
Győri Nemzeti Színház művészeinek közreműködése, Nagy Balázs, Fekete Dávid és Polyák Lilla fellépése emelte. Hatalmas sikert aratott az erre az estére komponált, hihetetlenül látványos fényjáték is.

 

Az ünnepségen a felújításban résztvevő szakemberek munkáját Zechmeister Károly ezüst emlékéremml köszönte meg a város. Elismerést adtak át Czigány Tamásnak, a CZITA Építész Iroda Kft. vezetőtervezőjének, Baksza Attilának, a kivitelezésért felelős Penta Kft. építésvezetőjének, Laub Jánosnak, a kivitelezésért felelős Penta Kft. felelős műszaki vezetőjének, Mészáros Györgynek, a kivitelezést folytató West Hungaria Bau Kft. projektvezetőjének, Gasztonyi Péternek, a Vill-Korr Hungária Kft. ügyvezető igazgatójának, Schütz Zoltán okleveles restaurátor művésznek, az EPU Fa-Kő Restaurátor-művész Kft. ügyvezetőjének, Patay Lászlónak, az EON Észak-Dunántúli Áramhálózat Zrt ügyvezető igazgatójának, Tőke Lászlónak, a Pannon-Víz Zrt. elnök-vezérigazgatójának, Czirjákné Gede Évának, az INSZOL Zrt. műszaki ellenőrének, Kovácsné Haás Zsuzsának, az INSZOL Zrt. műszaki ellenőrének, Farkas József Csabának, az INSZOL Zrt. stratégiai ágazat vezetőjének, Papp Gézának, az INSZOL Zrt. műszaki ellenőrének, Pintér Adrienn-nek és Tóthné Papp Teréziának, a Városépítészeti osztály munkatársainak.

 

A díjazottak elismerésüket a Széchenyi tér felújításában vállalt kiemelkedő szakmai tevékenységükért, és áldozatos munkájukért vehették át.

 

A megújult Lloyd Palota tulajdonosa, a Mintinvest-2005 Kft ügyvezetője dr. Horváth Patrik a Lloyd felújításában vállalt áldozatos munkájukért oklevelet adott át Rosta S. Csabának, a RAS Építész Kft. vezetőtervezőjének, Nyáradi Károlynak, a RAS Építész Kft. projektvezetőjének és Dénes Balázsnak, a kivitelezést végző West Hungaria Bau Kft. műszaki igazgatójának.