Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Audióvizuális emlékgyűjtés pályázat

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az interjúk nem csak a háborús élményekre voltak kiélezve, hanem a nyilatkozók teljes önéletrajzát feldolgozta egészen gyermekkoruktól. Gallai Rezső 1905-ben született, azon kevesek közé tartozik, akik személyes emlékei alapján tudják felidézni már a 20-as éveket is.

Ezen a filmen az 56-os forradalomról emlékeznek meg. Szerepelnek benne olyanok akik közvetlenül részt vettek a tüntetéseken, de hallani lehetett szomorú történeteket is áldozatok hozzátartozóitól is.

A visszaemlékező filmek célja elsősorban az volt, hogy segítsék a diákok történelem oktatását. Létrehoztak egy olyan adatbázist, aminek a böngészésével a tanulók saját maguk nézhetnek utána, a különböző eseményeknek. A filmek elkészítésére és az ehhez szükséges technikai eszközök vásárlására 5 millió forintot költött az iskola.