Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Autójavítás helyett egymilliós kárt okoztak

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A győri nyomozók befejezték a 43 éves férfival és 27 éves nővel szemben indított büntetőeljárást.

Javításra adta át a sértett BMW típusú személygépkocsiját ez év augusztus végén egy bábolnai férfinek. A felek megbeszélték, hogy az autóval kizárólag a szerelő közlekedhet, amely a műhelye és lakóhelye közötti távolságot foglalhatja magában.

Ennek ellenére a 43 éves férfi a járművel több alkalommal, különböző útvonalakon is közlekedett. Nőismerősének is megengedte a jármű használatát, aki szeptember 1-jén Győrben azzal balesetet is okozott, ennek következtében a személygépkocsiban 1 millió forintos anyagi kár keletkezett.

A büntetőeljárás keretében a rendőrök a bábolnai elkövetőt nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette, míg társát jármű önkényes elvétele bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ügyben a Győri Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a mai napon vádemelési javaslattal küldte meg a Győri Járási Ügyészségnek.