Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Autópálya-bővítés: a kivágott fák igényelhetőek

Az M1-es autópálya bővítéséhez sajnos elengedhetetlen a pálya melletti fák kivágása. A munkálatok zökkenőmentes lebonyolításához több ezer köbméter fa kivágására van szükség, mely nélkül a pálya bővítése és így a közlekedés fejlesztése nem valósulhatna meg – jelezte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt.

A kivágott fák helyett, azokkal megegyező területű úgynevezett csere-erdőket telepítenek az állam által kijelölt helyen, így biztosítják, hogy az autópálya bővítése miatt Magyarország erdőterülete ne csökkenjen.
A pálya sem marad zöld felület nélkül. A bővítés után, a kerítéshez közelebb ugyanúgy lesznek fák, bokrok és cserjék, mint korábban – közölték. 

A védett (7 védett és 1 fokozottan védett) növények áttelepítése, botanikus szakemberek felügyelete mellett már ősszel lezajlott.
Az M1-es autópálya bővítési munkálatai során kitermelt, állami tulajdonban álló vissznyereményi faanyagot szociális tűzifaként a vonatkozó jogszabályok alapján a helyi önkormányzatok, egyházak, egyházi jogi személyek, karitatív tevékenységet folytató civil szervezetek, közhasznú szervezetek, nemzetiségi önkormányzatok vagy egészségügyi, továbbá oktatási, nevelési intézmények ingyenesen tulajdonba kaphatják az általuk végzett feladatok ellátásának elősegítése, így a rászorulók közötti szétosztás érdekében is.
A faanyag tulajdonjogának ingyenes megszerzése a Magyar Állam nevében eljáró tulajdonosi joggyakorló MNV Zrt.-nek címzett és az MKIF Zrt.-hez (az info@mkif.hu címre) benyújtott írásbeli kérelem útján lehetséges.

A folyamattal kapcsolatos információk, illetve letölthető minták az MNV Zrt. honlapján megtalálhatóak.
Az igényelhető faanyag tárolási helye, a rendelkezésre álló mennyiségi és minőségi adatokkal kapcsolatban az MKIF Zrt. nyújt tájékoztatást. (Fotó: Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.)