A nevezett fák közül egy szakmai zsűri választotta ki azt a 12 fát, melyekre most az online vetélkedő keretében bárki szavazhat. Az Év Fája versenybe immár 2010 óta neveznek olyan fákat a körülöttük élő közösségek, melyek valamiért fontosak a számukra. Az Ökotárs Alapítvány által négy éve kezdeményezett versenyben eddig több, mint 300 fa történetét gyűjtötték össze és mutatták be a közönségnek a szervezők. A versenyben két külön kategória győztese is díjat kap. A „Hős Fa” címet egy olyan fa nyeri el melynek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, és amelynek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is. A másik különdíjat pedig az Országos Erdészeti Egyesület fogja átadni, egy általa választott fának a döntősök közül.
A verseny győztese elnyeri az Év Fája címet, melyhez egy egészségi állapot felmérés és kezelés is jár: egy speciális ápolásra, gondozásra feljogosító utalványt kap. Az összeget a fa egészségét biztosító kezelésre, közvetlen környezetének rendbetételére, vagy ha ilyen intézkedésekre nincs szükség, ugyanazon településen őshonos csemeték ültetésére használhatják fel a fa környezetében élők.
A döntősökről részletes információ az evfaja.okotars.hu oldalon található. A végső sorrendet és a verseny győztesét a közönség online szavazatai fogják eldönteni. A szavazás a http://evfaja.okotars.hu/dontosfakoldalon szeptember 10-én indul, és november 5-én fejeződik be. Az izgalmak fokozása végett a szavazás állását az utolsó napokban rejtett lesz. A verseny eredményét a hivatalos díjátadó alkalmával teszik közzé.
A hazai Év Fája részt vesz a jövő év elején rendezendő európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi megmérettetésen idén már másodszor nyerte el magyar fa az Év Fája címet. 2011-ben egy felsőmocsoládi hársfa, 2012-ben pedig az egri termálfürdő platánja lett a győztes 7 ország jelöltjei közül!
Idén különlegesen sokféle és érdekes fa került a döntőbe: egy kocsányos tölgy, egy eperfa, két körtefa, egy berkenye, két hársfa, egy ostorfa, egy platán, egy nyárfa, egy szil és egy szelídgesztenye, az alábbiak szerint:
Nyíregyházi fehér nyárfaFrakk fája (nyugati ostorfa) – VecsésMesebeli vén vackor (vadkörte) – GödöllőA basafa (kocsányos tölgy) – NagykőrösTapsonyi öreg szilfaŐsöreg tabáni eperfa – BudapestZalaegerszegei szelídgesztenyeKeleti platánfa a Szamos mellett – TunyogmatolcsÁrpával érő körtefa Solymáron300 éves berkenyefa TelekibenA mi hársunk (kislevelű hárs) – GyönkAz abaújvári két hársfa
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Élményekkel köszönik meg az Arrabona Polgárőr Egyesület munkáját
Győr kulturális intézményeiben beváltható ajándék belépőkkel köszönik meg az Arrabona Polgárőr Egyesület munkáját. Önkéntesen, szabadidejükben látják el feladatukat, amiért a köszönöm a legnagyobb fizetség. Ez...







