Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Az ipari parkok népszerűsítésében segít a FIDIBE

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyarországon működő ipari parkoknak az a legnagyobb hibája, hogy sok helyen nincs kiépítve a megfelelő infrastruktúra és a betelepülő cégek számára kevés szolgáltatás nyújtanak, derült ki abból a felmérésből, amit Nyugat Pannon Regionális Fejlesztési Zrt végzett.

 

Az ipari parkokat népszerűsítésében, nyújt nagy segítséget a FIDIBE elnevezésű innovációs program amihez már hét ország csatlakozott. A konferenciám a szakemberek abban segítettek, hogy hogyan és milyen módon lehet eredményes pályázatokat készíteni. Pályázati pénzek még elérhetők, mert az 530 millió forintból, eddig csak 61 millió forintot használtak fel.