A figyelemfelkeltés érdekében a közterületen szolgálatot ellátó rendőrök az iskolák környékén fokozott figyelmet fordítanak a gépjárművezetők jogkövető magatartásának ellenőrzésére, a gyermekek biztonságos közlekedésének elősegítésére, a gyalogos közlekedés segítése érdekében a forgalom irányítására, valamint a járművek szabálytalan megállása és várakozása elleni fellépésre.
Fontos a gyermekekkel történő szimpátiás kapcsolat kialakítása, gyermek és rendőr párbeszédre.
Országosan szeptember elsejétől indul „Az iskola rendőre” program, mely az általános iskolai oktatásra épül, és egyben elősegíti a rendőrség által a gyermekek felé irányuló baleset- és bűnmegelőzési tevékenységet.
A program célja az, hogy lehetőség szerint minden általános iskolának legyen egy ISKOLA RENDŐRE, aki közvetlen kapcsolatot tart az intézmény vezetésével, a diákokkal és a szülőkkel, részt vesz az iskolákat érintő közlekedési kampányokban, reggelenként az iskola előtti forgalom irányításában és segítésében, a szabálytalankodók kiszűrésében.
Segítséget nyújt az iskolának a bűnmegelőzési nyomtatványok, közlemények terjesztésében, illetőleg a KRESZ- és DADA-oktatás (drog, alkohol, dohányzás, AIDS) koordinálásában is.
Győr-Moson-Sopron megyében évek óta jó eredménnyel működik az „Egy iskola egy rendőr” program, mely a diákok balesetmentes közlekedésének elősegítését, valamint a biztonságukat veszélyeztető más tényezők megszüntetését tartotta elsődleges céljának.
E módszer továbblépésének tekinthető a múlt évtől életre hívott „iskola rendőr”, mely a kisiskolások tudatos közlekedési magatartásának kialakítását célozta meg. Megyénk területén 145 intézmény iskolarendőri szolgálatát 106 fő látja el.
A körzeti megbízotti szolgálatnak szintén jelentős szerepvállalása van a módszer gyakorlati megvalósításában, ugyanis 76 fő körzeti megbízott hatáskörébe 108 intézmény tartozik.