Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Komárom-Esztergom megye járőrei egy nemzetközileg is elismert, számos európai országban is sikerrel alkalmazott technikával, az úgynevezett „finn módszeres” ellenőrzést bevetve próbálják elfogni az ittas vezetőket, írja a kemma.hu.
A módszer újdonsága és lényege is egyben, hogy több rendőr bevonásával az adott útszakaszon közlekedő autósok mindegyikét megállítják és ellenőrzik. A vizsgálat csak a járművezetők ittasságára korlátozódik. Amennyiben a műszer azt jelzni, hogy a sofőr nem fogyasztott alkoholt, már haladhat is tovább. Pozitív eredmény esetén azonban eljárást indítanak ellen. Az ellenőrzés pár másodpercig tart, így a forgalom szinte zavartalnul halad folyamatosan.
Ezzel az eljárással sokkal több sofőrt ellenőrizhetnek, ugyanis egy adott útszakaszon így nem lehet kikerülni az alkoholszonda megfújását.
Az ellenőrzés célja, hogy minél alacsonyabb szintre csökkentsék az ittas vezetők számát. Szeptemberben a rendőrök 2618 járművet ellenőriztek, közülük 13 autóvezető volt ittas. Az ellenőrzés Komárom-Esztergom megye útjain folyamatosan tart.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2025.08.22.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
Csalók élnek vissza a Magyar Vöröskereszt nevével és emblémájával.
Visszatérhetnek az átalánydíjas áramszámlához...