Kezdőlap KÉK HÍREK

Az ásványi templomba mentek lopni, egy rendőrautó is összetört

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Információink szerint a napokban Ásványráróra riasztották a rendőröket, ahol három téti férfi a templomból akart lopni. Úgy tudjuk, a kiérkező rendőrök láttán a gyanúsítottak menekülőre fogták, egy rendőrkocsi is összetört, de elfogták a tetteseket. 

Ásványráróra riasztották a rendőröket múlt héten egy lopási kísérlethez, ahová végül nagy erőkkel kellett kivonulniuk. Úgy tudjuk, a falu központjában lévő katolikus templomból akart lopni három téti férfi, ám lebuktak. A kiérkező rendőrök elől menekülni kezdtek, az üldözés során egy rendőrkocsi is összetört. Információink szerint az egyik férfi elfutott, ám nem sokkal később elfogták a rendőrök. 

Értesüléseinket az bűncselekmény megtörténtéről a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette. Válaszuk szerint "az esettel kapcsolatban a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlete miatt rendelt el büntetőeljárást 2024. június 13-án. A nyomozás során jelen ideig három személy elfogására és gyanúsítotti kihallgatására került sor."