Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Az átlagosnál jobb munkabért kaphatnak a győri diákok

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A profession.hu felmérése szerint a legtöbb cég a szakmunka, az adminisztráció, asszisztensi és irodai területre keres leggyakrabban diákokat az idei év első öt hónapjának tapasztalatai alapján, a fiatalok átlagosan 1763 forintos bruttó órabért kaphatnak.

Az állásportál elemzéséből kiderül, hogy tavaly az első öt hónap során aktivált álláslehetőségeknek 7,2 százalékát tették ki tanulókat kereső felhívások, idén májusra ez az arány csaknem 9 százalékra emelkedett.  

A közlemény szerint a diákmunkára vonatkozó hirdetések 18,9 százalékában szakmunkás állásokra keresnek a cégek tanulókat. A második leggyakoribb terület az adminisztráció, asszisztensi és irodai munka 12,5 százalékkal, harmadik pedig a fizikai, segéd- és betanított munka kategória 9,3 százalékkal.

A jelentkezések száma változó: májusban látszik kiugró aktivitás a diákok részéről, ez a nyári munkalehetőségek szezonális növekedésével magyarázható. Az elemzők megállapították, hogy míg tavaly január és május között a jelentkezések 1,87 százaléka érkezett diákmunkára, idén ez az érték 2,4 százalékra emelkedett.

Az idei adatok alapján a diákoknak szóló álláslehetőségek több mint fele Budapesten található, 18,4 százalékkal a második legtöbb hirdetést Pest vármegyében, a harmadik legtöbbet pedig Győr-Moson-Sopron vármegyében kínálják a cégek a tanulóknak.