Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Az elhunyt nevelőapa kezdte a dulakodást, a vádlott öt évet kapott

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Öt év börtönre ítélte a Győri Törvényszék a nevelőapját dulakodás közben halálra sebző férfit, a vádlott letartóztatását is megszüntették egyelőre, mivel a rá most váró büntetés ezt ne indokolja. A bíróság szerint az apa támadott először.

Mint korábban előre jeleztüka bíróság első fokon határozatot hozott a 30 éves, mosonmagyaróvári férfi ügyében, aki dulakodás közben egy dísztőrrel halálos sebet ejtett a nevelőapján 2021-ben. A vád emberölés volt, de a Győri Törvényszéken dr. Bóka Tibor tanácsa halált okozó testi sértésért ítélte el a vádlottat. A kettő között az a különbség, hogy előbbinél a szándék csak a testi sértésre irányul, a halálos eredménnyel az elkövető nem számol. A bíróság öt év börtönt szabott ki, amit a védelem tudomásul vett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

A vádirati tényállás szerint a fiatalember délelőtt otthon volt és az ablakot nyitva tartotta. A hazatérő nevelőapa leteremtette, mert ezzel párhuzamosan a légkondicionáló is működött. A kialakult vita során a ház folyosóján a vádlott a sértett mögé került, az idősebbet földre vitte, majd a dulakodást a szobában folytatták. Ennek során az ágyra, majd onnan az ágy és azon polc közé kerültek, amelyen a vádlott kés-és tőr gyűjteményét állította ki. A fiú felülkerekedett és a nevelőapját leszorítva a szúró fegyverekből egy 40 cm pengehosszúságú dísztőrt kapott le a polcról. A vád szerint a fegyvert nem kevesebb mint 12 centi mélyen belevágta a férfi hasába. Ezután még mindketten fel tudtak állni és az ágyon verekedtek tovább. A fiú azonban ekkor észrevette, hogy a sértett megsérült, és menekülőre fogta a dolgot, de a konyhában összeesett, mert a bal combján maga is sérülést szenvedett a dulakodás során.

Mentőt hívott – saját magához, a családi ház udvarán várta be a segítséget nem törődve azzal, hogy nevelőapja milyen állapotban van. A kiérkező mentők az áldozatot hiába próbálták újraéleszteni, az elszenvedett hasi szúrt sérülés és a halál bekövetkezte között a vádirat szerint közvetlen, egyenes és kizárólagos összefüggés állapítható meg.

A bíróság elsősorban azért ítélte meg a vádtól eltérően a perdöntő jogi minősítést, mert kiderül, hogy sértett kezdte a vitát és a verekedést is. A vádlottnak nem volt ölési szándéka, testi sértésért pedig 2-8 évig terjedő szabadságvesztést lehet kiszabni. I. Máté három évet töltött már letartóztatásban, amit beszámítanak a büntetésbe és jogosult lehet majd a feltételes szabadságra is a büntetés kétharmad részének letöltése után. Így jelenleg rá váró büntetés nem indokolja, hogy letartóztatásban várja meg a jogerős ítéletet, ezért ideiglenesen szabadlábra kerülhetett sorsa végleges eldöntéséig.