Kezdőlap KÉK HÍREK

Csicsergők veszélyben

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Védett kismadarakat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy bolgár személyautóban. 

A pénzügyőrök egy bolgár járműszerelvényt tereltek le az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszáról rutinellenőrzésre. A járőrök megdöbbentek, amikor az autó rakterét kinyitották: összezsúfolt ketrecekben többszáz különböző, kétségbeesett madár vergődött a forró kánikulában, és néhány már útközben elhullott. Azonnal értesítették a területileg illetékes hatósági állatorvost, valamint a természetvédelmi hatóság munkatársait. A szakemberek megállapították, hogy a többszáz csicsergő között van fokozottan védett tengelic madár is, melyek továbbszállítását azonnal megtiltották. A 40 éves sofőr azt mondta, hogy a madarakat Belgiumba és Hollandiába akarta szállítani.

A közel negyven darab törékeny, védett állat elhelyezéséről a természetvédelmi hatóság gondoskodott. Az egyenruhások természetkárosítás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek. 

A tengelic madár Magyarországon védettséget élvez, természetvédelmi értéke egyenként 25 000 Ft, a faj a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján is szerepel.