Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Új nemzetközi balettversenyt hív életre Budapest Ballet Grand Prix néven a Magyar Táncművészeti Egyetem. A hazai balett- és táncművészet népszerűsítésére létrehozott eseményt 2023. november 20. és 24. között rendezik meg először.

A részleteket bemutató sajtótájékoztatón elhangzott, a nemzetközi megmérettetés a táncszakmai esemény mivoltán túl a magyar kultúra értékállóságát megerősítő és hirdető eseménnyé nemesülhet.

A mozgásművészet több száz évekkel ezelőtt is az európai kultúra része volt. Az egyetem a Nemzeti Táncszínházzal és a Müpával együttműködve rendezi meg a versenyt.  Az egyetem célul tűzte ki, hogy 2030-ig a táncművészeti képzések meghatározó központjává váljon Európában. A táncvilág térképére való felkerüléshez egy saját rendezésű verseny nagyban hozzájárulhat.

Méltó rangot jelent a zsűri

Melyben nemzetközileg elismert táncművészeket, koreográfusokat és együttesvezetőket hívnak meg. A zsűri elnöke Manuel Legris, a Párizsi Opera balett-társulatának étoile-ja, a Bécsi Staatsoper társulatának egykori és a milánói La Scala balettigazgatója.

De kiknek is szól a verseny?

A15-24 éves korosztályt célozták meg a kiírók. A professzionális iskolák, együttesek versenyzői három korcsoportban – 15-17, 17-19, 19-24 évesek – nevezhetnek, klasszikus balett és moderntánc kategóriákban, szólóban és pas de deux-ben.

Egy versenyen való részvétel mindig nemes és kihívás. S ha tudjuk, hogy ez az első, mellyel óriásit léphet a mozgáskultúránk a világtérképen, még nagyobb izgalmat adhat.