Győrben, augusztus11-én, reggel nyolc óra előtt történt közlekedési baleset. Az ismeretlen fekete Mercedes vezetője a Batthyány tér felől a Teleki út irányába haladt, s a Bajcsy-Zsilinszky út 50. szám előtt a felfestett parkolóhelyre kívánt tolatva leparkolni. Figyelmetlensége miatt ütközött neki a mögötte álló Opel első lökhárítójának, majd adatainak hátrahagyása nélkül a helyszínről elhajtott.
Ugyancsak megállás nélkül hajtott el a helyszínről augusztus 10-én kora délután az a gépkocsivezető, aki zöld színű, feltehetően amerikai rendszámú pick-up gépjárműjével közlekedett az 1-es főúton Abda felől Győr irányába. Közvetlenül a kereszteződés előtt az útról letért, s az út menti forgalomirányító fényjelző készüléknek ütközött, mely ettől kitörött.
A Győri Rendőrkapitányság kéri mindazokat a szemtanúkat, akik a baleseteket látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni, hogy személyesen a Győr, Zrínyi út 54. szám alatt, vagy a 96/520-092, valamint a 107-es telefonszámon jelentkezzenek.






