Kezdőlap KÉK HÍREK

Balesetet okozott, majd elsétált a helyszínről

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Járási Ügyészség vádat egy 33 éves férfival szemben, aki Győrben okozott közlekedési balesetet, majd segítségnyújtás nélkül elsétált a helyszínről.

Segítségnyújtás nélkül odébb állt a baleset okozója, aki ellen emiatt emelt most vádat a Győri Járási Ügyészség. A vádirati tényállás szerint a férfi idén márciusban telefonon összeveszett párjával. Ekkor édesanyja élettársa autójának kulcsait magához vette, és a kocsival elindult Győrben. Fel lehetett dúlva és menet közben az erős forgalomban nem tartotta be a 30-as sebességkorlátozást. Sajnos egy erősen jobbra ívelő kanyarba is túl gyorsan hajtott be, átsodródott a szemközti sávba és összeütközött az ott szabályosan közlekedő járművel.

A vétlen utazó pár szerencsére nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta, ám az okozó fő bűne az ügyészség szerint, hogy még csak meg sem győződött arról, hogy szenvedett-e valaki sérülést, a helyszínt – adatai hátrahagyása nélkül – gyalogszerrel elhagyta.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfit a cselekmény előtt négy nappal ítélte el a bíróság ittas vezetésért, és egy évre el tiltották a vezetéstől. Jogosítványa pedig soha nem is volt.

Az ügyészség az elkövetőt minősített segítségnyújtás elmulasztásával és eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntettével vádolta meg. Vele szemben a halmazati szabályok alapján négy és fél évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható, és az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ismételten tiltsa el a vádlottat a járművezetéstől. Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

A fedélzeti kamerával rögzített képen azt láthatjuk, amint a másik autóssal szembetalálja magát a vétkes sofőr. A felvétel az alábbi linken érhető el: