Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Wes Anderson legújabb, már mozikban futó filmje, az Asteroid City az ötvenes évek Amerikájában játszódik, egy semmi közepén lévő, sivatagi városban. A címadó Asteroid City persze sosem létezett, de akár létezhetett is volna: a filmben látható apró városban a távolban atombombákkal kísérleteznek, a fő látványosság pedig egy korábbi aszteroida-becsapódás emlékhelye, ahol évről-évre összegyűlnek a legtehetségesebb ifjú feltalálok, a helyi motel egyik automatájából pedig telket is vásárolhatsz helyben.

A filmben a Wes Anderson filmekre jellemző aprólékossággal helyeztek el minden reklámot, feliratot (a díszletet meg is építették a filmhez Spanyolországban) így aki tovább merülne Asteroid City mikrovilágában, az most a londoni 180 Studiosban megteheti. 

A stúdió már több Wes Anderson-moziból (például A francia kiadásból vagy A kutyák szigetéből) is csinált tematikus kiállítást, idén nyáron pedig az Asteroid City díszleteit teszik bebarangolhatóvá a fiktív város gyorséttermétől kezdve a motel mellett található automatákig.

A kiállításra még itt lehet jegyet foglalni.