Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Barsi Ernő kilencven éves

Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ünnepeltet a megyei önkormányzat nevében Kara Ákos, a megyei
közgyűlés alelnöke díszoklevéllel és ajándéktárggyal köszönti. Barsi
Ernő munkásságát 1992-ben Győr-Moson-Sopron Megye Közművelődéséért dr.
Kovács Pál-díjjal ismerte el a megye, 2000-ben pedig a megyei
önkormányzat legrangosabb kitüntetését, a Győr-Moson-Sopron Megyéért
Kék Szalag Kitüntető Címet is átvehette a tanár úr.Közreműködnek:

Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna

Csobolyó Néptáncegyüttes

Kék Duna Dalkör, Dunaszeg

Melodiárium Kamarakórus

A rendezvényen a részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztráció és
annak visszaigazolása szükséges. A szervezők kérik, hogy a
visszaigazolást mindenki vigye magával.

Ingyenes belépőjegy igényelhető a 20/261-64-65 vagy a 96/823-923
telefonszámon, illetve a szerkesztoseg@mkkiado.hu e-mail címen, vagy a
www.barsierno.hu weblapon.