A négy fõs küldöttség az osztrák néppárt elnökének meghívására érkezett a szomszédos fõvárosba, ahol többek közt a gazdasági válságról is szó esett – mondta el rádiónknak Herkely Ákos, a KDNP szóvivõje. Mindkét fél szerint az 1929-1933-as helyzethez hasonló ez a mostani, a megoldást pedig a kis- és középvállalkozások támogatásában látják.
Cikkünk frissítése óta eltelt 17 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Több járatot töröltek a Liszt Ferenc repülőtéren
Március 1-jén a Budapest Airport közlése szerint 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Közel-Keleti helyzet miatt. A törlések elsősorban Tel?Aviv, Dubaj, Abu?Dzabi,...







