Kezdőlap KÉK HÍREK

Belehalt a bántalmazásba egy fiatalember Komárom-Esztergom megyében

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy férfi többször úgy megütötte ismerősét a Komárom-Esztergom megyei Tárkányhoz tartozó Felsővasdinnye pusztán, hogy a fiatal férfi később meghalt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a 26 éves férfi ellen – olvasható a közleményben. A gyanú szerint a két fiatal férfi hétfőn együtt italozott a gyanúsított otthonában. Később összevesztek, és a 26 éves férfi többször megütötte a 18 éveset. Ezután lefeküdtek aludni, és a bántalmazó kedd hajnalban vette észre, hogy ismerőse nem lélegzik, ezért értesítette a mentőket. Az első orvosi vizsgálatok szerint a sértettet bántalmazták. A rendőrök ezért reggel őrizetbe vették a 26 éves helyi férfit, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.