A Győri Balett programja, a Fiatalok a fiatalokért a következő évadban egy gyermekelőadással az Ózzal folytatódik. Kiss János, a Győri Balett igazgatója elmondta a Rolling Stones után a Queen zenéjére is táncolnak majd októberben.
A Győri Nemzeti Színház társulata 2010/2011-ben is 7 nagybemutatót tart. Bulgakov és Shakespeare darabja, vagyis a két klasszikus előadás mellett lesz opera is; Mozart Don Giovanniját láthatják majd a színházkedvelők. 2 bérletet igaz megszüntettek ebben az évadban, de létrejött egy új: a sikerbérlet.
A sikerbérlet 4 helyet tartalmaz, melyeket a bérlet tulajdonosa az évad akármelyik előadására felhasználhatja. Ha felhasznál egy-egy lehetőséget a négy közül, akkor azzal színházjegyet vált, amelyet a sikerbérletnek köszönhetően kedvezményes áron kap meg.
Folytatódik a stúdiószínpad is a Kisfaludy Teremben. Többek között a Csongor és Tündét mutatják be. A BBMMK-ban pedig egy zenés vígjátékot állítanak színpadra, de nem árulták el, hogy mit láthatunk majd.