Kezdőlap KORONAVÍRUS

Bezár a megfigyelőközpont

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A megfigyelőközpont csütörtök este nyolc órától nem fogadja a koronavírus-gyanús betegeket, a dolgozókat visszairányítják a kórházba – tájékoztatta a Kisalföldet dr. Gunther Tibor főorvos, a megfigyelőközpont szakmai igazgatója.

Ahogy arról a Győrihírek.hu is beszámolt, március végén koronavírus megfigyelőközpont nyílt a Széchenyi István egyetemen.  A centrumot a Petz Aladár Kórház hozta létre azért, hogy elkülönítsék azokat a 65 év alatti betegeket, akiknek nincsenek súlyos tüneteik, mégsem tudnának karanténba vonulni.