Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Knedlikova Norvégiában folytatja

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A cseh Jana Knedlíková a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatától a norvég bajnok Vipers Kristiansandhoz igazolt.

Új klubja honlapjának szerdai híradása szerint a 30 éves jobbszélső szerződése két idényre szól.

„Jana minőségi erősítést jelent számunkra, hiszen komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, és évek óta posztja legjobbjai között van” – nyilatkozta róla Ole Gustav Gjekstad, a Vipers vezetőedzője.

Knedlíková 2015-ben Mosonmagyaróvárról került Győrbe, ahol a Bajnokok Ligáját három, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig négy-négy alkalommal nyerte meg.

A Vipers Kristiansand 2018-ban és tavaly is bajnok lett Norvégiában, előbbi idényben ezüstérmet szerzett az EHF Kupában, utóbbi szezonban pedig bronzérmet nyert a BL-ben.

(MTI)