Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Biztonságos átjárók

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Kövesdi Szilárd vezérigazgató kiemelte, hogy közúti-vasúti kereszteződéseik Európa legbiztonságosabbjai közé tartoznak. Ugyanakkor tavaly nyolc, az idén eddig három ember halt ilyen kereszteződésekben történt balesetekben, ezért újabb, közel a most folyóval azonos értékű projektet készítenek elő.

Gócza János projektvezető közkése szerint a LED-es jelzők felszerelése egymagában 50 százalékkal csökkenti a balesetek számát az átkelőkben.
    Hozzátette: ha félpályás sorompót szerelnek fel, az 65, a két eszköz együttes használata 85, ennek kamerával kiegészítése 90 százalékos javulást hozhat. Utóbbi eszköz arra is alkalmas, hogy csökkentsék azoknak az eseteknek a számát, amikor a lezárt átkelőn átjutni próbáló járművezetők letörik a rudat. 
    A 22 helyen beépített új, LED-es fények jobban láthatóak és kevesebb áramot fogyasztanak, emellett nyolc helyen a meglevő fénysorompókat a fél úttestet elzáró csapórudakkal egészítették ki az átkelők felszerelését. Három kiemelten fontos helyen – a 86-os főúton Répcelaknál, a szombathelyi elkerülő út két pontján – bekamerázták az átjárókat. 
    Az eseményen elhangzott: a közbeszerzés heteken belül várható eredményhirdetése után járműdiagnosztikai berendezéseket is telepítenek a vasútvonalak mentén. Ezek feladata az lesz, hogy a távolból is ellenőrizhető legyen a szerelvények tömege, a tengelyek terhelése, a rakomány esetleges megcsúszása, vagy az úgynevezett hőnfutás, ami akkor következik be, amikor a szoruló fékek, vagy valamilyen deformáció miatt a forgó alkatrészek felhevülnek, és balesetveszélyessé válnak. Ilyenkor akár távvezérléssel meg is állíthatják a szerelvényt – közölték.

 

(MTI)