BL labdák érkeztek Győrbe

Az ETO FC Győr U19-es csapata várhatóan márciusban léphet majd pályára az UEFA Ifjúsági Ligában, ehhez a napokban megérkeztek a hivatalos BL meccslabdák is, így játékosaik a jövőben már ezekkel tudnak készülni a nemzetközi megmérettetésre.

A koronavírus járvány miatt el kellett halasztani az UEFA Ifjúsági Liga őszi selejtező mérkőzéseit, ezekre, – amennyiben a körülmények is engedik-, márciusban kerülhet sor. Az egyenlő feltételek megteremtése érdekében a felkészüléshez az UEFA minden csapat részére biztosít 22 darab meccslabdát, amiket edzéseken és az ifi BL-mérkőzéseken lehet majd használni.

Nagyon szomorúak voltunk, amikor kiderült, hogy az ifi BL őszre tervezett selejtezői nem lesznek megtartva, és eltolták márciusra. Reméljük, hogy a vírushelyzet esetleges javulásával tavasszal tudunk majd játszani, a fiúk nagyon várják már a tornát. Örömteli, hogy megérkezett a 22 darab BL-labda, amikkel a mérkőzéseket és az edzéseket fogjuk végrehajtani, és nagyon bizakodóak vagyunk, hogy majd a sorsolásánál olyan csapatot fogunk kapni, amivel fel tudjuk venni a versenyt. Mindenki nagyon motivált, úgy gondolom, az nagyon nagy dolog, hogy a fiatal játékosaink a második csapatban és a felnőtt csapatban pallérozódnak, és bízunk abban, hogy minél jobban fogunk tudni szerepelni a selejtezők során – mondta Tuboly Frigyes akadémia igazgató.

Híradó főszerkesztő, riporter