Kezdőlap KÉK HÍREK

Házi felvonó városi pénzből

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magánliftet is építtetett egy nő a házába városi pénzből Győrben. A megyei ügyészség közleménye szerint az asszony egy nevelési intézmények gazdálkodását ellenőrző központ vezetője volt, két év alatt pedig 22 millió forint kárt okozott a városnak.

A saját ingatlanában végzett fejlesztéseket, majd erről a számlákat a központ fizette. Ezen kívül pedig egy építőanyag kereskedéstől is vásárolt termékeket majdnem 100 alkalommal, de hogy ezeket hol használta fel, az eddig nem derült ki. A nőt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség.