Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Bölcsődetervezési ötletpályázatot hirdet a kormány

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr-Moson-Sopron megyét is érinti, a kormány által kiadott bölcsődetervezési ötletpályázat. A pályázat hírét az MTI közölte pénteken. 

Az Emmi által pénteken az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a pályázat beadási határideje december 15-e, az eredményhirdetés pedig 2020. január 15-én lesz.

Az országos építészeti pályázat célja, hogy a hazai bölcsődeépítési programban olyan kiemelten jó építészeti minőségű, gazdaságosan megvalósítható és üzemeltethető intézmények jöjjenek létre, amelyek oktatás-módszertani és pszichológiai szempontból is megfelelőek, valamint a lehető legnagyobb mértékben segítik a kisgyermekek fejlődését – áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint a pályázatra olyan alkotóközösségek jelentkezését várják, amelyekben legalább egy tervezői jogosultsággal rendelkező építész is van. A pályázati anyagból kiadvány készül, amely segítséget nyújt a bölcsődék tervezésénél és építésénél a beruházók és a tervezők számára, illetve kiindulópontot biztosít a bölcsődeépítés jelenleg érvényes szabványának felülvizsgálatához és szükség szerinti korrekciójához.