Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Bolti tolvajt keres a rendőrség

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Győri Rendőrkapitányság az ellen az ismeretlen ellen, aki 2014. augusztus 24-én 10 óra körüli időben egy győri bevásárlóközpont műszaki üzletéből műszaki cikkeket tulajdonított el.

Az üzlet biztonsági kamerája által rögzített felvétel alapján, a képen látható férfi összefüggésbe hozható a bűncselekmény elkövetésével.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, jelentkezzen személyesen a Győri Rendőrkapitányságon vagy névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06/96 520-000/16-10-es hívószámon, illetve az ingyenesen hívható 06/80 555-111-es „Telefontanú” zöld számát, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét. A bejelentő kilétét a rendőrség bizalmasan kezeli.