A megyei közgyűlés legnagyobb frakcióját a Fidesz alkotja 15 képviselővel, ami a szavazatok több mint 70 százalékának megszerzését jelenti. Ezzel szemben az MSZP a voksok 19 százalékát tudhatja magáénak, ami azt jelenti, hogy a baloldal 4 képviselőt ültethet le a közgyűlésbe. A Jobbik két helyhez jutott.
Nézzük országosan az eredményeket.
Budapesten 19 kerületben és minden megyei közgyűlésben tarolt a Fidesz-KDNP. A megyei jogú városok 95 százalékában állíthat polgármestert a pártszövetség. Budapest főpolgármestere Tarlós István lett. A megyei közgyűlések mindegyikét a Fidesz-KDNP politikusai irányíthatják.
Most következzenek a pártvezetők véleményei a választásról.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország a vasárnapi összefogással lett igazán egységes, hiszen visszaszerezte a fővárosát; Mesterházy Attila szocialista pártelnök szerint az MSZP a vártnál jobb eredményt ért el a vasárnapi önkormányzati választáson; Vona Gábor szerint a Jobbik hatalmas lépést tett előre az önkormányzati választásokkal; Schiffer András LMP-frakcióvezető szerint az alacsony részvétel semmiképpen nem jó, függetlenül attól, hogy az LMP számára mit hozott a választás.
| Az önkormányzati választás eredménye |
A polgármester választás eredménye: A közgyűlés összetétele 01. vk: Szeles Szabolcs (FIDESZ-KDNP) Kompenzációs listáról bejutott: Hegyi Zoltán (MSZP) |







