Kezdőlap KÉK HÍREK

Bűnmegelőzési tanácsok Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Rendőrkapitányság prevenciós szakemberei a rendőrség Police Coffee és Info- Pont programjainak keretében tájékoztatták a lakosságot, illetőleg a várost látogató turistákat a vagyon elleni bűncselekmények megelőzéseinek lehetőségeiről, az áldozattá válás megelőzése érdekében követendő magatartásról. Választ adtak továbbá a beszélgetések folyamán felmerült egyéb, bűnmegelőzési témakört érintő kérdésekre is.

Győr belvárosában 2020. augusztus 26-án, a helyi rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársai a megjelent érdeklődőkkel egy csésze kávé mellett beszélgettek az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét leginkább befolyásoló témákról. Immáron huszonegyedik alkalommal állította fel standját – most Győr sétálóutcájában – a bűnmegelőzési szolgálat, ahol a gyalogosokkal párbeszédet kezdeményeztek, elsősorban vagyonvédelmi lehetőségekkel kapcsolatban. A prevenciós szakemberek munkáját közösségi szolgálatot ellátó diákok is segítették.

A helyszínen többek között az alábbi tanácsok megfogadását javasolták az előadók:

  • Pénztárcáját, bankkártyáját, iratait ruházata belső zsebeiben, mások által nehezen hozzáférhető helyen tartsa!
  • Vásárláskor ne tegye tárcáját a bevásárló kocsiba, kosárba, jól látható helyre, mert ezzel növeli a tolvajok esélyeit!
  • Otthonában az ajtókat minden esetben zárja be, még ha csak egy percre is távozik a lakásból, akár csak a kertbe, az udvarra, vagy a szomszédba!
  • Bejárati ajtajára szereltessen jó minőségű biztonsági zárat, láncot, amelyeket minden esetben használjon is!
  • Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt, nagyobb értékű, de nem minden nap használatos ékszereket!
  • Amennyiben valaki hivatalos jelleggel érkezik otthonába, kérje el az igazolványát, hívja át a szomszédot, szükség esetén kérjen segítséget!
  • Soha ne adjon át pénzt olyan idegennek, aki bajba jutott rokonának megbízásából kéri azt Öntől!

Forrás: police.hu