Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ha már a tegnapi cikkben említettük a párizsi olimpiai játékok nyitó ünnepségét, természetesen nem hagyhatjuk szó nélkül az egyik legmeghatóbb és legemlékezetesebb előadását. A szervezők semmit sem bízva a véletlenre, a közel 4 órás ünnepség fináléjára hagyták a kanadai énekesnő, Celine Dion (1968) rendhagyó és megindító fellépését. Melynek jelentősége nemcsak abból állt, hogy az olimpiai lángot szállító léghajón történő meggyújtás pillanatában kezdődött a várost szimbolizáló kultikus helyen, a kivilágított Eiffel-torony 2. emeletén, hanem abból is, hogy az ikon a hangszálait is érintő autoimmun betegségéből adódóan évek óta nem lépett színpadra. A Music Daily írásában olvashatunk arról, hogy gyakran megerőltető, és komoly fájdalommal jár számára az éneklés is, de nagyon tudatosan, kőkemény munkával edzette magát a fellépésre. Folytatta (Lady Gaga-hoz hasonlóan) a tisztelgést a francia kultúra előtt, a sanzonok királynőjének, Edith Piafnak kultikus dalát, a L’Hymne à l’amour címet viselő klasszikust énekelte el, miközben látványosan Párizs fölé emelkedett a lángot hordozó léghajó. Dion visszatérése során hozta a tőle megszokott kristálytiszta, erős hangokat. Kivételes hangterjedelme és érzelmi előadásmódja tökéletesen belesimult a Piaf stílusára jellemző érzelmi intenzitásba. A dal üzenete aktuális az énekesnő életében is, hisz a remény és a kitartás áll a fókuszában, ünnepelve a sportolók áldozatos, lemondásokkal teli életét is. A többszörös Grammy-díjas énekes a hangja mellett megjelenésében is lenyűgöző volt, a fehér selyemből készült, gyöngyökkel díszített Dior ruha királynői külsőt kölcsönzött az előadónak – ahogy erről a Glamour is írt. Celin életében nem ez volt az első olimpiai fellépés, hisz az 1996-os atlantai olimpiai megnyitón is énekelt már.