Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Sport

Csak jelképesen tartottak a magyar csapattal a vitorlázók

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Saját nyitóünnepséget tartottak a magyar sportolók a párizsi olimpia vitorlásversenyeinek helyszínén, Marseille-ben.

A magyar szövetség sajtóközleménye szerint az ILCA7 hajóosztályban induló Vadnai Jonatán és az ILCA6-ban szereplő Érdi Mária a több mint 700 kilométeres távolság miatt nem lehetett ott a francia fővárosban, de nézték a televíziós közvetítést és képletesen csatlakoztak a magyar csapathoz, amint a hajójukat mutatták a Szajnán.

Érdire a világ- és Európa-bajnoki címe miatt kiemelten figyel a hazai és a nemzetközi sajtó, ő viszont leszögezte, hogy nem foglalkozik az esélylatolgatásokkal, csak magára figyel és szeretne minden zavaró tényezőt kizárni. Ugyanazt a típusú hajót és vitorlát kapta a szervezőktől, amilyennel egyébként is versenyezni szokott, ami szerencsés egybeesés.

A magyar vitorlázók nem költöztek be a marseille-i olimpiai faluba, inkább a többi sportolótól külön, saját szálláson laknak.

A két magyar versenyző számára csütörtökön kezdődik az olimpia.

Fotó: Hunsail.hu