Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Csökken az adósságállomány

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megjegyezte, korábban stratégiai stigma volt a Rábán a magas kötelezettségállomány, amelynek megszüntetésével az iparági átlagnál jóval kisebb kockázatszint elérése mellett az is cél volt, hogy jelezzék partnereik felé, képesek nagyobb léptékű projektekbe kezdeni.

Hozzátette: az adósságcsapdából kikerülve olyan fejlesztésekbe is kezdhetnek, amelyek elindítására „nagyon régóta nem volt opció”.

Pintér István elmondta: továbbra is keresnek olyan befektetési lehetőséget, amellyel megerősíthetik európai piaci jelenlétüket és „új fogást” találhatnak Amerikában.

Elsősorban a futómű-üzletág számára keresnek befektetési lehetőséget, mondta, hozzátéve, a regionális multivá válás lehetőségét „sokkal közelebb érezzük, mint korábban bármikor”. Az elnök-vezérigazgató elmondta, a futómű-üzletágat távolabbi országok és egzotikusabb alkalmazások megcélzásával is fejleszteni kívánják.

Piaci környezetüket elemezve Pintér István arról beszélt, hogy  Amerikában „piaci szempontból nem várunk szép éveket”, a szovjet utódállamokban hosszú távon is bizonytalan gazdasági helyzetet prognosztizálnak, ugyanakkor új lehetőség a Rába számára, hogy itt a nagy gyártók mellett mindinkább megerősödnek a kisebb, közepes gyártók, amelyekkel nagyobb valószínűséggel tud együttműködni a társaság.

Európában sem várnak jelentős méretnövekedést, de erősödhetnek a Rába pozíciói a haszongépjárművek és a speciális futóművek piacán.

Az év első kilenc hónapjában mintegy három százalékkal, 32,9 milliárd forintra csökkent a Rába-csoport árbevétele, de a harmadik negyedév 8,4 milliárdos adata ötödével jobb az egy évvel korábbinál – áll a Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtökön reggel közzétett tőzsdei gyorsjelentésében.

Az év eleje óta termelt, 2,75 milliárdos EBITDA (kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredmény) 29,8 százalékkal jobb  múlt év azonos időszakához képest, míg a harmadik negyedév 458 milliós adata több mint négy és félszerese az egy esztendővel korábbinak.

Az első kilenc hónap üzemi eredménye – csaknem 130 százalékos ugrással – 1,033 milliárd forint volt, míg a harmadik negyedévre a társaság a tavalyi 457 millió után 115 milliós veszteséget mutatott ki a nemzetközi jelentési szabványok (IFRS) szerint készített gyorsjelentésben.

A Rába hosszú lejáratú kötelezettségeinek összege szeptember végén 4,324 milliárd forint volt, szemben a tavaly év végi 6,424 milliárddal, míg rövid lejáratú kötelezettségei ugyanezen időszak alatt 11,252-ről 9,519 milliárdra csökkentek. A nettó hitelállomány 5,2 milliárd forintot ért el, amely jelentősen kisebb, mint az egy évvel ezelőtti 7,7 milliárdos, illetve a 2014. év végi 8,6 milliárdos állomány.

 

(MTI)