Csütörtökön indul a száraz november!

Nem időjárási szempontból, de sokak számára száraz lesz az előttünk álló hónap. Csütörtökön indul az idei Száraz November, azaz az öngondoskodási tréning,melyben a résztvevők vállalják, hogy egy hónapon át nem isznak alkoholt. Nem azért, hogy végleg felhagyjanak az ivással, hanem hogy jobban megismerjék az alkoholhoz fűződő viszonyukat. 

A budapesti Kék Pont Alapítvány ugyanis – brit minta nyomán – meghirdette a Száraz Novembert, amelynek résztvevői egész hónapban egy csepp szeszes italt sem vesznek magukhoz. A szenvedélybetegekkel foglalkozó közösségi szervezet ugyanakkor nem örökös absztinenciára akarja rávenni a csatlakozókat, hanem a szokásos fogyasztásban javasolnak szünetet. Nem vitatják, hogy az alkohol része lehet az emberek mindennapjainak örömforrásként, de érdemesnek tartják adni a testek és az elmének is egy hónapnyi lélegzetet. Az elhatározás – ami önkéntes vállalásként erőt is ad a szakértők szerint a kitartáshoz – megnyitja az utat az elgondolkodás, az alkohol életünkben betöltött valódi szerepével való szembesülés felé.

A kihívásban az alkoholról szóló párbeszédben szeretnének nagyobb hangsúlyt fektetni a női ivás kérdésére. Elsősorban azért, mert ez még mindig egy kevéssé tárgyalt kérdés, miközben kutatásokból tudni, hogy egyre többeket érint. Annak, hogy a nők alkoholfogyasztása kevésbé van tematizálva, történeti okai is vannak: nagyon sokáig szinte senki nem foglalkozott ezzel a jelenséggel, nem is végeztek olyan kutatásokat, melyekből kiderülhetett volna, hogy máshogy hat az alkohol a férfiak, illetve a nők szervezetére. Egészen a kilencvenes évekig szinte az összes klinikai vizsgálatot férfiakon végezték el. Egyrészt mert az alkoholizmus kérdése ekkor elsősorban férfiproblémaként merült fel, másrészt pedig a lehető legtöbb változó kizárásával végzett kísérletekkel akarták megfigyelni az alkohol hatását, így adta magát, hogy a nemeket se keverjék bele a megfigyelésekbe.

Ezért aztán hosszú évtizedeken át tartotta magát az a meggyőződés, hogy a férfiak alkoholfogyasztásáról szóló tapasztalatok simán alkalmazhatóak a nőkre is. A kilencvenes évek után aztán ez a kép változni kezdett, többek közt azért, mert egyre több kutatás kezdte alátámasztani, hogy máshogy hat az alkohol a két nem esetében.

Ekkor vált például ismertté, hogy a nők szervezete jellemzően kevesebbet termel az az etanolt acetaldehiddé alakító ADH-enzimből. Ehhez adódik hozzá az a különbség, hogy a nők testvíz-százaléka jellemzően alacsonyabb, mint a férfiaké, ami szintén az alkohol lebontását lassítja.

A fiatalok alkoholfogyasztásában mért nyugat-európai csökkenéssel szemben Magyarországon és a többi közép-európai országban inkább a stagnálás jellemző 2010 óta, sőt, a 18 éves kor alatti problémás alkoholfogyasztás mértéke még nő is, ami szembemegy az EU-s trendekkel.

 

Kutatásokból azt is tudni, hogy sokszor másmilyen hatások állnak a nők, illetve a férfiak ivása mögött: míg a férfiakra inkább a társas hatások, illetve a konformizmus hat, addig a nőknél gyakoribb a lelki problémák, átélt abúzusok okozta ivás.

Növeli a problémákat, hogy felmérések szerint a nők nehezebben jutnak be kezelésekre, és könnyebben ki is esnek onnan, többek között a nagyobb stigmatizáció miatt. Azt is látni ugyanakkor, hogy az alkoholfüggő nők jobb eredményeket érnek el kezelések során, ha női csoportban foglalkoznak problémáikkal, és függőségük nem specifikus szempontjaival, illetve fogyasztásuk hátterével (például a bántalmazásokkal) is foglalkoznak.

A Száraz November szervezői szerint sokkal könnyebb a programba belevágni, ha nem egyedül csinálja az ember, ezért érdemes egy baráti társasággal belevágni az öngondoskodásba, de ezen kívül a Száraz November közösségi csoportjaiban is lehet társakra akadni és lesznek közös programok is.

Ti hogy álltok hozzá ehhez a kérdéshez? Várjuk a kommenteket a Facebookon!

Forrás: life.hu

Rendezvényszervező, kommunikációs tanácsadó